Korszakváltás különféle okokból következhet be az ember életében. Többek között azáltal is, hogy új beosztásba kerül. Az én életemben most ez következett be. Következett? Helyesebb jelen időben mondani: következik be – hiszen most beálló eseményről van szó, s fordulni, pláne ekkorát, még egy egyéni élet sem tud egy-két nap alatt. Szeretnék tanulni ebből a fordulatból, és szeretném nyitottan befogadni a rám váró újat.

Nemrég találtam rá egy híradás nyomán az egykerdes.hu honlapra. „Ha küldhetnél egy kérdést Istennek, mi lenne az?” – így fordultak a honlap ötletgazdái fiatalokhoz, egyetemistákhoz. Az internetes oldalra csaknem tizenöt ezren látogattak el, és több mint kétezer kérdést tettek fel. Mások kérdéseihez is lehetett csatlakozni, lájkolással. A legtöbb szavazatot kapó három kérdésnek egy-egy estét szenteltek a szervezők.

Újra meg újra felparázslik pedagóguskörökben az a vita, hogy az iskolában képességeket kell-e fejleszteni vagy tartalmakat átadni. Más köntösben, de ugyanerről van szó, amikor a kérdés így vetődik fel: mennyire van önállósága az oktatásnak a társadalom igényeivel, az iskolának az állammal szemben? Vagy néha egyszerűen ez a kérdés: mennyire ad használható tudást, piacképes bizonyítványt az iskola?

Talán érdemes lenne megkeresni azt külső, harmadik nézőpontot, ahonnan ráláthatunk arra, mi is az, amit a vitapartnerek valójában mondani szeretnének.

A könyv Pál Ferenc (nekem Feri; a könyvből dedikált példányt kaptam valakitől karácsonyra) kedd esténként tartott előadásainak az intimitás, a szoros kapcsolat és a függőség témáit feldolgozó etapját adja közre. Ezek a keddi előadások hétről hétre több száz embert vonzanak a Pázmány egyetem jogi karának óriási előadótermébe.

Hamarosan egy éve lesz, hogy felírtam az elvégzendő feladataim közé: Gyurka bácsival írásban is vitatkozni egy-két állításáról. Későn találtam rá erre a feladatra. A halála végkép megakadályozott a végrehajtásban, de már jóval előtte, meggyengült egészségi állapota is. A tennivalóim listájáról ki is húztam ezt a tételt, s az elmúlt hónapokban el is feledtem. Most, karácsonykor azonban egy ajándék ismét eszembe juttatta.

I. Egyszer biciklitúrát szerveztünk kilencedikeseknek. A túra lankás vidékeken vezetett, legalábbis az útvonal nagy részén. Szegedről indultunk, és déli határ mentén haladtunk előre Bácsalmás, Mohács, s aztán Pécs felé. A dimbes-dombos részek Pannóniában fogadtak minket. Az egyik diák kezdettől fogva le-lemaradozott. Jó tanuló – szívesen mondanám így a szó felhangjai miatt: eminens diák – volt. Az a típus, aki mindent 5-ösre megtanult, tisztelettudóan viselkedett, de félszeg, kicsit színtelen volt az emberi kapcsolatokban, és ügyetlen a testnevelésórákon.

Richard Bransonról alighanem azt érdemes elsőként elmondani, hogy már 16 éves korában volt saját újságja, amelyért egy médiacég akkor, 1966-ban 80.000 angol fontot ajánlott. (Ez mai árfolyamon számolva 30 millió Ft lenne.) Branson elfogadta az ajánlatot, s a cég igazgatótanácsban előadta távlati terveit. Utazási irodát, lemezboltokat, egészségügyi klubot, sőt légitársaságot is akart alapítani. Délután már jött is a telefonhívás, hogy nagyon köszönik, de inkább mégsem dolgoznának együtt vele. -- Elhamarkodottan ítéltek.

Talán Önök közül is többen látták mostanában azt a videót, amelyen egy fiatal pap gördeszkázni tanítja a hittanosait. Elgondolkodtatott, hogy mitől is van akkora ereje ennek a felvételnek, hogy néhány nap alatt százezrek tekintik meg, és utat tör magának a kereskedelmi tévék bulvárhíradójába is. Véleményem szerint a látvány a válasz: az tudniillik, hogy a papon reverenda van, és reverendában gördeszkázik. Egyfajta metaforikus feszültség van a ruha és a gördeszka között. Szokatlan, újszerű ez a párosítás; ellentmond a megszokott sémáknak, kibillenti az embert, mert eltér attól, amit várna.

Kedves Testvérek!

Nem dicsérni, de nem is pusztán temetni jöttem rendtársamat. Hálát adni akarok érte; miatta Istent dicsérni a gyülekezet közepén. Az evangéliumot akarom hirdetni, mégpedig úgy, hogy előtte szeretném meghallani, kiolvasni az evangéliumot az eseményekből – elsősorban az ő életéből, tetteiből és személyből. Evangelizált szeretnék lenni magam, az örömhír befogadója, hogy aztán hirdethessem Jézus örömhírét, az Isten szeretetéről szóló örömüzenetet nektek is, felidézve és szemlélve Bulányi György piarista életét és alakját.

Pénteken még nem értettem, mi a célja annak az újságírónak, aki a Népszabadságban címlapon közölt hírt egy honlapról, amely állítólagos meleg papokat szed lajstromba (a cikket ld. itt). Szerintem azért nem értettem, mert a cikk nem arról szól, amiről beszél. Szombaton azonban minden világos lett. A véleményrovatban ugyanettől a szerzőtől jelent meg írás (ld. itt), amelyben most már egyértelműen azt mondta el, amit szóba akart hozni.