Kalazancius határozottsága

A könyvről:

Severino Giner Gueri piarista atya jegyzi ez idő szerint a tudományos igénnyel megírt Kalazancius-életrajzok közül a legfrissebbet. Vaskos mű, több mint ezer oldal. A neves BAC (Biblioteca de Autores Cristianos) -sorozat 41-es sorszámú kötete (Madrid 1992).

A részlet a 440. oldalon:

Az 1600-as évek elején járunk, 1610 körül, akkor, amikor egyre jobban formálódik, hogy Kalazancius saját útra tért.

Buta, mint egy kérdőív – tartja a mondás.  

Miért buta minden kérdőív? Azt hiszem, azért, mert árnyalatok nélküli, leszűkítő, eleve bezár valamilyen vonatkozási rendszerbe. Talán az úgynevezett nyílt végű kérdések mentenek valamit a dolgon, de azok sem az igazi.

Az igazán jó megoldás a kérdés keresésére irányul. Ahogy Slavoj Žižek mondja:

Kedves Testvérek!

Néhány hete Trani püspöke, Giovanni Battista Pichierri pappá szentelt egy olasz fiatalembert, név szerint Salvatore Mellonét. Valószínűnek tartom, hogy közületek nem sokan hallották eddig sem a püspök, sem a fiatalember, de még a városka nevét sem. Önmagában tehát ez az esemény még nem lenne rendkívüli.

A szentelés azonban a fiatalember otthonában történt, Salvatore ugyanis rákos beteg, végső stádiumban van, hamarosan meg fog halni.

Mire jó fölszentelni valakit papnak – gyakorlatilag a halálos ágyán?

I.

A liturgia nagyszombat éjjel, a húsvéti vigília szertartásában egyfolytában a fénnyel játszik. Talán nincs még egy olyan ünnepünk, amelyben ennyire jelentős lenne a fény és sötét, a sötétség és a világosság játéka.

A sötétség veszélyek hordozója. Ismeretlen, átláthatatlan, kiismerhetetlen. A sötétség félelmet keltő.

Fenntartásaim vannak azzal az állítással kapcsolatban, hogy a szlovákiai népszavazáson az igenek győzelme a ”keresztény értékekről és a normalitásról” tett tanúságtétel.

Lehetséges olyan felfogás, amely szerint akkor, ha valaki szeretné a keresztény értékrendet követni és normálisnak lenni, igennel kell válaszolnia a feltett kérdésekre.

Az alábbi tanulmány a Piarista Rend szervezésében 2014 áprilisában Bogotában tartott nemzetközi kongresszuson elhangzott előadás magyar fordítása. (Az eredeti változatot lásd alább!)

Jaume Pallarolas és Javier Negro

európai piaristáknak

0.    Bevezetés

A Facebookon került elém ez a videó: https://www.facebook.com/video.php?v=924642564213967.

Nem akarom megérteni az interjúkészítő szándékát. Nincs mit megérteni akarnom benne. Nem akarom megérteni, mert rossznak tartom.

Ilyet nem csinálunk gyerekkel. 

Inkább akarok megfelelni annak a műveltségeszménynek, amelyet ez a fiatalember képvisel, mint annak, amely megengedni az interjúkészítőnek a visszaélést, a másik ember eszközzé tételét, kihasználását, megalázását.

Szeretem felidézni, hogyan fejti meg a szemtelen szó eredetét Illyés Gyula a Ki a magyar című írásában. A „szemtelen”-t a „szent”-re vezeti vissza: „szemtelen az, aki semmit sem tart szentnek”.

Ez a legsúlyosabb vád a Charlie Hebdo szerzői ellen. Ez a fajta szemtelenség. Ami nem egyszerűen pimaszság, nem pusztán gúny. Semmit sem tartanak szentnek, vagy ha igen, nem látszik, hogy mit.

Azt is a szemükre vetjük, hogy túl sok szabadságot követelnek maguknak. Ultraliberálisok, szabadosak.

Voltak, akik egykettőre tudták a helyüket ebben a konfliktusban. „Je suis Charlie” – mondta az egyik. „Je ne le suis pas” – nyilatkozta a másik.

Talán az igazi kérdés az, mikor legyek Charlie, mikor ne. Mikor az a jó, ha Charlie vagyok, és mikor az a dolgom, hogy ne legyek Charlie?

A karácsonyi történetben a pásztorok olyan jelet kapnak, amely nem jel. „Az a jel, hogy nincs jel” – mondja lényegében az angyal. Valami játszma ez? Vagy simán értelmetlenség? A Lukács-evangélium születéstörténetében szereplő pásztoroknak mintha valami olyan paradoxonnal kellene megküzdeniük, mint Pelikán elvtársnak A tanúban. „Az a gyanús, ami nem gyanús.” Virág elvtárs alaptételét nehezen értette meg a gátőr. Hiába mondogatta magában, végül úgy látta, „az atyaúristen, az se érti”.