A napokban bukkantam rá Anselm Grün és David Steindl-Rast beszélgetős könyvében (Faith Beyond Belief: Spirituality of Our Times) a felebaráti szeretet egy számomra új magyarázatára. David Steindl-Rast mondja, hogy rosszul fordítjuk a szöveget, amikor így adjuk vissza: „Szeresd felebarátod úgy, ahogyan önmagadat szereted.” A héberben lenne mód arra, hogy így fogalmazzon, de ehelyett azt mondja: „Szeresd felebarátodat önmagadként.” (Vö. 29. o.) Akkor tudom szeretni a felebarátot, ha meglátom a hozzátartozásomat. Vagy még inkább így: szeretnem kell a felebarátot, mert összetartozunk.

Ahogy az újítók nem tudnak előzmény nélküli kezdetet teremteni, annak, aki a régihez húz, szintén számolnia kell azzal, hogy a hátrafelé tett lépés is továbbvisz, odébb az ideálisnak megélt múltbeli helyzettől. Az a múlt, amelytől egyikük is, másikuk is menekülne, nem eltörölhető, nem lehet meg nem történtté tenni.
 

Homília 2015. augusztus 25-én a pesti iskola kápolnájában.

I.

Amikor szentté avatnak valakit, akkor a szentté nyilvánítási határozat felolvasása után mintegy bemutatják a közösség tagjainak az új szentet, leleplezik a róla készült képet.

Nem egyszerű döntést hozni arról, hogy egy életútból melyik az a kép, melyik az az arc, amelyet szeretnénk magunk előtt látni, szeretnénk felidézni magunkban, amikor szentként gondolunk az illetőre.

La faiblesse, un chemin pascal - selon Saint Bernard

Collectanea Cisterciensia 65 (2003) 5-20

Nuria Calduch-Benages: El perfume del Evangelio. Jesús se encuentra con las mujeres.

Verbo Divino, Pamplona, 2008.

/Az evangélium illata. Jézus találkozásai nőkkel/

Első találkozás: Jézus és a vérfolyásos nő (Mk 5,25-34)

»A gyógyító Jézus

-          Mk-ev. egyik legjellemzőbb vonása Jézus gyógyító tevékenysége

JOSEPH RATZINGER

Politik und Erlösung. Zum Verhältnis von Glaube, Rationalität und Irrationalem in der sogenannten Theologie der Befreiung

(Westdeutscher Verlag, Opladen, 1986)

Idézetek:

p.20

Az irgalmasság szentévének kezdetén kapukat nyitunk, hogy bemenjünk abba a térbe, ahol találkozhatunk az irgalommal. Tudjuk jól, nem elég a kapun átmenni, más is kell. Bűnbánat? Sajátos ima? Az is, de nem csak az. Az kell, hogy megnyissuk a saját kapuinkat, és kimenjünk magunkból. Kimenni a kapun személyesen és intézményként: oda, ahol az irgalmas Atya van. Mintha pont ez maradna ki abból, amiről Robert Sarah bíboros szólt nemrégiben egy vele készült beszélgetésben.

Okosság és szeretet. Ez volt a legfontosabb mondanivalónk. Hogy a kettőnek össze kell fognia. A szeretetnek okosnak kell lennie.
 
Elgondolkodtató, hogy a kettő közül az okosságot hittük magától értetődőnek, és azon törtük a fejünket, hol kell megvonni a szeretet határait.
 
Most már láthatjuk, a szeretet kezdettől fogva tudta a dolgát, a kavarodást az okoskodás idézte elő. Az a fajta okosság, amely megbénult, tétlen volt, nem lépett idejekorán, hanem csak arra futotta az erejéből, hogy visszafogja a szeretetet azzal, hogy a határait bizonygatta.
 

Homilia a tanévnyitó Venisanctén.

Kedves Testvérek!

I.

Buta, mint egy kérdőív – tartja a mondás.  

Miért buta minden kérdőív? Azt hiszem, azért, mert árnyalatok nélküli, leszűkítő, eleve bezár valamilyen vonatkozási rendszerbe. Talán az úgynevezett nyílt végű kérdések mentenek valamit a dolgon, de azok sem az igazi.

Az igazán jó megoldás a kérdés keresésére irányul. Ahogy Slavoj Žižek mondja: