Homilia a tanévnyitó Venisanctén.

Kedves Testvérek!

I.

Jézus a most hallott evangéliumi részletben Izajás próféta könyvéből olvasott egy részletet. Az Úr kegyelmének esztendeje – ezt a kifejezést hallottuk. Az ősi izraelita hagyomány szerint minden hétszer hetedik, azaz minden negyvenkilencedik esztendőt „jubileumi évnek” kell nyilvánítani Izraelben. Ebben az évben vissza kell adni a szabadságát mindazoknak, akiket korábban rabszolgának adtak el azért, hogy így fizessék ki az adósságaikat. A földet is vissza kellett szolgáltatni azoknak, akik az időszak elején voltak a tulajdonosai, és egyáltalán minden adósságot el kellett engedni.

Feltűnő, hogy Jézus nem azt mondja: a következő év lesz az Úr kegyelemének esztendeje. Jézus nem egy évről mond ki valamit, hanem azt állítja: az, amit kegyelmi időszakként várni szoktunk, itt van, elérkezett.

Mintha azt mondaná ezzel, hogy ha akarjuk, ha hisszük, ha így látjuk, akkor itt van. Nem az Istenen múlik, hogy itt van-e. Felőle itt van. Most a mi részünk következik. Ha úgy élünk, hogy itt van, akkor itt van.

És Jézus úgy él, hogy itt van az Úr kegyelmének időszaka.

Jézus örömhírt visz a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, látást a vakoknak, és szabadságot az elnyomottaknak.

Jézus azt mondja: Isten közel van hozzátok. Isten nem távoli, nem messzi idegenségben lakó valaki, hanem gondviselő Atya. Gondja van rátok. Figyel rátok. Életet ad nektek.

II.

1. Ebben a jelenetben Jézus prófétaként lép fel. Izajás könyvéből olvas fel, azt a részt, amelyben a próféta a maga meghívásáról és küldetéséről vall. Jézus valamiképpen magára és az adott pillanatra, a jelenre alkalmazza Izajás szavait.

A prófétákra sokszor gondolunk úgy, mint jövőmondókra vagy valamiféle jósokra.

Izgalmas dolog megjósolni a jövőt. Nekem sikerült már néhányszor. Két nagyon erőteljes élményem éppen diákkoromból származik. Az egyik akkor történt, amikor harmadikos lehettem, és az eset a környezetismeret órához kapcsolódik. A környezetismeret tantárgy elég borzalmas dolog volt. Sokszor voltam beteg miatta, vagy talán úgy felel meg jobban a tényeknek, ha így mondjuk: sokszor jelentettem beteget miatta. Ha erre a tárgyra gondolok, valamit még most is érzek a gyomrom táján. Nem örömteli érzés ez. Ha felidézem, nem igazán értem, hogyan is lettem tanár. Egyszer az történt, hogy jelen voltam az órán – volt azért ilyen is –, és úgy éreztem, engem fognak kihívni felelni. Annyira biztos voltam a megérzésemben, hogy fel is álltam, és elindultam a tanári asztal felé, még mielőtt szólítottak volna.

A másik hasonló esemény már piarista diákként történt meg velem, földrajz órán. A tanárunk elsőben – mai számozás szerint kilencedikben – Vízvári László volt. Abban az évben természetföldrajzot tanultunk, azt jobban szerettem, mint a későbbi gazdaságföldrajzot. Addigra úgy látszik, beérett bennem valami a környezetismerettel kapcsolatban. Az egyik órán feleltem, nagyjából tudtam is a dolgokat, alighanem jó jegyet kaptam. De a következő óra előtt otthon azt éreztem, hogy újra engem fog kihívni. Nem tudom, miből gondoltam ezt, nem emlékszem, hogy lett volna ilyen szokása. Mondtam is a padtársamnak, hogy szerintem felelni fogok. Így is történt. És amint kezdtem felállni, egy fintort vágtam, aminek a jelentése az én szándékaim szerint az lett volna: „Na, mit mondtam?” Vízvári tanár úr látta ezt a fintort, de nem mondott semmit, csak a felelet végén kérdezte, hogy ha ennyire jól megy, akkor miért vágtam olyan arcot, mint aki nem tud semmit. Nem emlékszem, hogy elmondtam-e neki a megérzésemet. Utána már csak annyi történt, hogy az édesanyám aláírásáról, amely az előző órán szerzett jegy mellett szerepelt, azt hitte, hogy hamisítvány. De ez már egy másik történet…

Sokszor a prófétákra is úgy tekintünk, mint afféle jósokra. Pedig a próféták általában nem a jövőről beszélnek, legalábbis a mondanivalójuk nem a jövőt érinti, hanem a jelent. A próféták nem a jövőt látják tisztán, hanem a jelent, és a valóságról, a jelen valóságról állítanak fontos dolgokat.

2. Fodor Ákos írja a Metaoptika című verésben:

Nagyon figyelj, mert a világot 
teszed is azzá, aminek látod.

Ez mindegyikünkre igaz, nem csak a prófétákra. Mindegyikünk olyan világot készít elő, amilyennek a valóságot látja. Mindegyikünk olyan jövőt készít elő, amilyennek a jelent látja.

Látni annyi, mint cselekedni. A látás nem egyszerűen befogadás, hanem mindig valaminek látjuk a dolgokat. Értelmet, irányt, jelentést adunk nekik.

A próféták általában jobban tudatában vannak ennek és az ezzel járó felelősségnek, mint az átlagember. Ezért lógnak ki a sorból. És ezért bosszantóak is.

A próféta ugyanis lát és láttat. Másként láttat, vagyis másként beszél, mint az átlagember. Valójában ez a bosszantó benne. Mert ugyan kit zavar az, hogy másként lát? A látás nem látszik ki az emberből. A beszéd, a szavak, a láttatás az igazi botrány.

Ebben a most halott evangéliumi jelenetben is találkozunk ezzel a botránkozó reakcióval a Jézus falujabeliek részéről. Idegesíti őket az, amit Jézus mond. Nem felel meg annak, ahogyan ők látják a valóságot. És mivel Jézus olyasmiről beszél, ami ezeket az embereket az identitásukban, az Isten-kapcsolatukban érinti, nem egyszerűen bosszankodnak, hanem el akarják pusztítani Jézust.

Jézus másféle látásra hívja az embereket. Jézus hitre hívja az embereket. Arra hívja őket, hogy lássák meg Isten közelségét. A szavaival arra bátorítja őket, hogy merjenek megnyílni egy új látásnak, és éljenek e szerint a látásmód szerint. Aki e szerint a látásmód szerint él, annak egy másik világ nyílik meg.

Jézus arra hívja az embereket – minket is –, hogy higgyük el: ez a világ Istené. A világ Istené.

Jézus arra hívja az embereket – minket is –, hogy éljünk úgy a valóságban, hogy ez Isten világa.

Jézus arra hív mindnyájunkat, hogy az emberi valóságban, a mindennapokban, itt és most, ettől kezdve és mindvégig éljünk úgy, mintha Isten világában laknánk.

Jézus azt hirdette: elérkezett az Isten Országa. Itt van az Isten Országa. Rajtunk áll, hogy ebben élünk-e. Úgy lehet benne élni, hogy úgy élünk, hogy itt van. 

3. Jézus nekünk is azt mondja: elérkezett az Isten Országa. Ezen a Venisanctén különösen is arra hív minket, hogy éljünk úgy, hogy elérkezett az Isten Országa.

Mit jelent ez nekünk ma? Mit jelent a budapesti Piarista Gimnáziumban úgy élni, hogy elérkezett az Isten Országa?

Jelenti azt, hogy tanuljuk Jézus látásával, Jézus szemével látni a világot. Tanuljuk egyre jobban érteni és beszélni azokat a szavakat és azt a beszédmódot, amely képes így láttatni a világot.

Tanuljuk meglátni és megszólítani egymásban a testvért: a testvért az osztálytársban, a testvért a diákban, a testvért a tanárban, a testvért a szülőben, a testvért a kollégában, a testvért a rendtársban.

Tanuljuk a látás felelősségét. A látás és a mondás, a beszéd felelősségét. Kerülni igyekszünk a kritizálást, a panaszkodást, az összehasonlítgatást; kerülni a versengést, a marakodást, a megszólást, kerülni az intrikát, a másik háta mögött beszélést, az elégedetlenkedést. És igyekszünk tanulni a megbecsülés kifejezését, az elismerő szavakat, a méltóságot adó szavakat; igyekszünk tanulni a tisztelet szavait.

Jézus még valamire hív a maga sajátos látásával. Amikor azt mondja, hogy a szegényeknek hirdeti az örömhírt, a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, és az elnyomottaknak a szabadságot, akkor még jobban feszíti, hogy kilépjünk a megszokott sémáinkból. Jézus arra hív, hogy túllássunk azokon a kereteken is, amelyeken belül még úgy-ahogy el tudjuk képzelni, hogy testvérnek lássuk a másikat. Jézus az idegent is testvérnek látja. És arra hív minket, hogy meglássuk a testvért az idegenben mi is.

Ha ízelítőt akarunk abból, milyen is volt Jézus látásmódját botrányosnak, a szavait bosszantónak tapasztalni, akkor elég erre gondolnunk. Jézus azt mondja: „Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják” (Lk 6,32-34).

Jézus azt kérdezi ezért tőlünk ma:

„Mert ha csak azokat látjátok testvérnek, akik ebbe az iskolába járnak; ha csak azokat látjátok testvérnek, akik katolikusok; ha csak azokat látjátok testvérnek, akik magyarok; ha csak azokat látjátok testvérnek, akik európaiak – akkor milyen hálát várhattok érte?”

Jézust – hallhattuk az evangéliumi részletben – le akarták taszítani a szakadékba a názáretiek. Ha a Jézus látásmódja szerinti szavakat mond ma Ferenc pápa a bevándorlókról, a legszelídebb hangú bírálói is felelőtlennek mondják. Másokról ennél is durvábban szoktak ítélkezni. Elgondolkodtató párhuzamok ezek.

III.

Nekünk a mai napon, amikor a tanév kezdetén Jézus asztalánál gyűlünk össze, hogy halálára emlékezve és a feltámadásába vetett hittel vegyük magunkhoz testeként a kenyeret és véreként a bort, a megtöretett testet és a kiontott vért, akkor választás, döntés elé is állíttatunk. Méltók vagyunk-e venni testeként a kenyeret és véreként a bort? A méltatlan vétel nem az aprólékos erkölcsi előírásoknak való megfelelés vagy meg nem felelés kérdése. A méltatlan vétel a hit kérdése. Akarom-e vagy nem meghallani Jézus szavát? Akarom-e vagy nem egyre inkább az ő szemével, az ő látásmódja szerint látni a világot? Akarok-e vagy sem megnyílni annak, hogy ez a világ Isten világa?

Ezen a Venisanctén Jézus szólongat és hívogat minket. Gyertek, lássatok ti is. Mert az Úr lelke van rajtam. Fölkent engem, és elküldött, hogy nektek, szegényeknek örömhírt vigyek, titeket, vakokat látóvá tegyelek, nektek, foglyoknak szabadulást hirdessek. Ha belőlem táplálkoztok, vagyis ha úgy láttok, mint én, ha úgy beszéltek, mint én, ha úgy viselkedtek, mint én, akkor megtapasztaljátok a szabadságot és az életet, megnyílik a szemetek a szépre, felszabadultok az igazság befogadásra. És ti is örömhírt fogtok hirdetni a szegényeknek, látóvá teszitek a vakokat, felszabadítjátok az elnyomottakat és a foglyokat.

Gyertek, tanuljátok látni, tanuljátok mondani: Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.