Talán Önök közül is többen látták mostanában azt a videót, amelyen egy fiatal pap gördeszkázni tanítja a hittanosait. Elgondolkodtatott, hogy mitől is van akkora ereje ennek a felvételnek, hogy néhány nap alatt százezrek tekintik meg, és utat tör magának a kereskedelmi tévék bulvárhíradójába is. Véleményem szerint a látvány a válasz: az tudniillik, hogy a papon reverenda van, és reverendában gördeszkázik. Egyfajta metaforikus feszültség van a ruha és a gördeszka között. Szokatlan, újszerű ez a párosítás; ellentmond a megszokott sémáknak, kibillenti az embert, mert eltér attól, amit várna.

Ezt írja Albert Nolan, a Dél-Afrikában élő domonkosrendi szerzetes (in: Jesus Today: A Spirituality of Radical Freedom. 148):

„Vannak keresztények, akikben az a hit alakult ki, hogy az embernek szeretnie kell a felebarátját, és gyűlölnie önmagát. Csakhogy Jézus lelkisége azt a kihívást állítja elénk, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ez pedig egyértelműen azt feltételezi, hogy már szeretjük magunkat.