Homília 2015. augusztus 25-én a pesti iskola kápolnájában.

I.

Amikor szentté avatnak valakit, akkor a szentté nyilvánítási határozat felolvasása után mintegy bemutatják a közösség tagjainak az új szentet, leleplezik a róla készült képet.

Nem egyszerű döntést hozni arról, hogy egy életútból melyik az a kép, melyik az az arc, amelyet szeretnénk magunk előtt látni, szeretnénk felidézni magunkban, amikor szentként gondolunk az illetőre.

Mi az egyházi iskolák dolga? címmel írt gondolatébresztő cikket Nádori Gergely középiskolai tanár az Indexen. Bevezetőjében Lázár János miniszter napokban tett kijelentését idézi, majd azt mondja, a miniszter „gondolatai – főként a kereszténnyé nevelésről – szöges ellentétben állnak azzal, amit ezek az egyházak hirdetnek.

A minap beszélgetést hallottam Fülöp püspökkel a Mária Rádióban. Szomorúan állapították meg, hogy manapság nehéz felismerni a szerzeteseket, mert nincsenek szerzetesi ruhában. Európa-szerte ismerős probléma ez. Róma üdítő kivétel, az autót vezető apácákkal.

Az élénken virító zöld és narancsszínű köténykék révén bekerült nyelvünkbe a „láthatósági” szó. Vitatható megoldás ez egy bonyolult ügyre. A Harry Potter-regények fordítója például nem engedett a csábításnak, amikor az invisibility cloak magyarításakor a „láthatatlanná tévő köpeny” mellett döntött.

I. Egyszer biciklitúrát szerveztünk kilencedikeseknek. A túra lankás vidékeken vezetett, legalábbis az útvonal nagy részén. Szegedről indultunk, és déli határ mentén haladtunk előre Bácsalmás, Mohács, s aztán Pécs felé. A dimbes-dombos részek Pannóniában fogadtak minket. Az egyik diák kezdettől fogva le-lemaradozott. Jó tanuló – szívesen mondanám így a szó felhangjai miatt: eminens diák – volt. Az a típus, aki mindent 5-ösre megtanult, tisztelettudóan viselkedett, de félszeg, kicsit színtelen volt az emberi kapcsolatokban, és ügyetlen a testnevelésórákon.

Talán Önök közül is többen látták mostanában azt a videót, amelyen egy fiatal pap gördeszkázni tanítja a hittanosait. Elgondolkodtatott, hogy mitől is van akkora ereje ennek a felvételnek, hogy néhány nap alatt százezrek tekintik meg, és utat tör magának a kereskedelmi tévék bulvárhíradójába is. Véleményem szerint a látvány a válasz: az tudniillik, hogy a papon reverenda van, és reverendában gördeszkázik. Egyfajta metaforikus feszültség van a ruha és a gördeszka között. Szokatlan, újszerű ez a párosítás; ellentmond a megszokott sémáknak, kibillenti az embert, mert eltér attól, amit várna.