emberkép

Iskolakezdésre

2014. szeptember 01.

Nem lehet pontosan tudni, honnan vagy kitől indult az Ice-bucket Challenge. Egyszerre csak itt volt, és terjedt.
A jegesvödör-kihívás, mint tudjuk, abban áll, hogy a megszólított résztvevőnek egy napon belül magára kell öntenie egy lavórnyi jeges vizet, és így jogot kap arra, hogy másokat is kihívjon a viadalra.
A dolognak csak az egyik része a jeges fürdő, a másik – hasonlóan fontos összetevő – az adakozás. Egy olyan kutatás támogatására gyűjtenek, amelynek célja egy izomsorvadással járó betegség leküzdése.


Örökfogadalomra Gaudete-vasárnapon

2010. december 12.

I. Egyszer biciklitúrát szerveztünk kilencedikeseknek. A túra lankás vidékeken vezetett, legalábbis az útvonal nagy részén. Szegedről indultunk, és déli határ mentén haladtunk előre Bácsalmás, Mohács, s aztán Pécs felé. A dimbes-dombos részek Pannóniában fogadtak minket. Az egyik diák kezdettől fogva le-lemaradozott. Jó tanuló – szívesen mondanám így a szó felhangjai miatt: eminens diák – volt. Az a típus, aki mindent 5-ösre megtanult, tisztelettudóan viselkedett, de félszeg, kicsit színtelen volt az emberi kapcsolatokban, és ügyetlen a testnevelésórákon.


Feliratkozás a következőre: emberkép