A Facebookon került elém ez a videó: https://www.facebook.com/video.php?v=924642564213967.

Nem akarom megérteni az interjúkészítő szándékát. Nincs mit megérteni akarnom benne. Nem akarom megérteni, mert rossznak tartom.

Ilyet nem csinálunk gyerekkel. 

Inkább akarok megfelelni annak a műveltségeszménynek, amelyet ez a fiatalember képvisel, mint annak, amely megengedni az interjúkészítőnek a visszaélést, a másik ember eszközzé tételét, kihasználását, megalázását.

Mit is tesz a srác, azon kívül, hogy betereltetik a csapdába?

Bemutatkozik: megtudjuk, hogy kicsoda, hol lakik. Elmondja, hogy karácsonyra készül. Egy videóval. Úgy, mint tavaly. Vagyis ünnepel: a legemberibb dolgot teszi.

Megtudjuk róla, hogy zenél. És hogy ez örömöt szerez neki.

Dohányzik, de látom, hogy nem tüdőzi le. Egyetlen egyszer sem. (Ennek örülök.) Talán így akar nagynak látszódni. Gyerek.

Megköszöni a riportot.

Elbúcsúzik, elköszön.

Nem tudja, hogy becsapják, hogy hazudnak neki. Naiv, jóindulatú.

Végig mosolyog.

Ez a srác egy normális ember, egészséges, ép és tiszta benső hozzáállással a világhoz, az emberekhez. 

Az arca, a tekintete tükröt tart, amely ezt mondja az interjúkészítőnek és azoknak, akik azonosulnak vele:

„Így viselkedsz, ilyesmire visz téged a műveltségeszményed: beképzelt, elfogult, előítéletes, hazugságra és manipulációra kész, gonosz és erőszakos viselkedésre.”

A helyzetünk reményteli: ha vannak ilyen emberek, mint ez a fiú, akkor nem vagyunk elveszve.