Előadás Rómában a szekularizációról 2015-ben (Renewing the Church in a Secular Age: Holistic Dialogue and Kenotic Vision -- https://youtu.be/XpGyODiAWK0 )

Lejegyeztem magyarul Halík előadását.

A konferencia alcíme – Holisztikus párbeszéd [dialógus] és kenotikus látásmód [vízió] – magyarázatot igényel, ezért a jegyzetek előtt hadd értelmezzem először is ezt a címet, mert nagyon fontosnak és pontosnak találom.

Az egyház megújulása – a cím alapján kijelölt úton – az lehet a mai korban, amelyet a szekularizáció, illetve a szekularitás jellemez, ha az egyház olyan párbeszédre lép a mai kor emberével, amely az embert teljes emberségében szólítja meg, és amelynek próbálunk a lehető legtágasabb horizontot nyitni (talán ez az, hogy holisztikus). Erről a párbeszédről azt is tudjuk, hogy tőlünk, Jézus követőitől ugyanazt a készséget igényli, mint amely benne, Jézusban is megvolt: készséget az önmagunk kiüresítésére, odaadására (ez lehet a kenotikus vízió).

     *     *      *

Az egyház egyik legfontosabb teendője a Krisztustól kapott prófétai küldetés végrehajtása.

Ez nem más, mint megérteni az idők jeleit, vagyis felfogni Isten közeledését és jelentkezését a velünk történő eseményekben. A szentek tisztelete hátterében pontosan ez a meggyőződés áll: Isten az ő életükön keresztül közeledett hozzánk. Isten nem érhető el közvetlenül, hanem ezeken a töredékeken keresztül.

Körültekintően kell eljárni a jelen prófétai értelmezésében: eszkatológiai türelemmel kell viseltetnünk, valamint önkritikus alázattal. Ha a politikai teológia hiteles összetevője akar lenni a jelen profetikus értelmezésének, akkor nem szabad politikai ideológiává válnia. Vigyáznia kell, hogy ne szennyezzék be ideológiák és érdekek, köztük az egyház intézményi érdeke (institutional interest of the Church).

A negatív eszkatológia itt válik fontossá: az apofatikus teológia elvének az alkalmazása ez. Visszautasítja nemcsak a halál utáni életre vonatkozó népies elképzeléseket, hanem azokat a világi és politikai eszkatológiákat is, amelyek földi paradicsomot ígérnek. Visszautasítja az egyházi triumfalizmust is, amely összekeveri a földi egyház történelmileg meghatározott valóságát – ecclesia militans – a Bárány eszaktologius menyegzőjének szeplőtlen Jegyesével – ecclesia triumphans. A kettő azonosítása harcos, militáns vallásossághoz vezet. Ez az egyházi triumfalizmus, amely képtelen a kettő megkülönböztetésére.

Fontos elengedni azt az egyházképet, amelyben az egyház az igazság arrogáns birtokosa. Helyette: az egyház mint communio viatorum, Istennek a történelemben vándorló népe. Ez a II. vatikánum egyházképe. Szolgálja az igazságot, az igazság útján halad, amennyiben Krisztust követi, és nem érkezett célba, hanem halad a célja felé. Mindnyájan zarándokok (pilgrims) vagyunk, és nem szabad figyelmen kívül hagynunk mások spirituális tapasztalatait. Párbeszédben kell lennünk velük.

Ennek a párbeszédnek része az is, amelyet a teológia folytat más tudományokkal, manapság főként a társadalomtudománnyal.

Ennek a párbeszédnek manapság fontos témája a szekularizáció. Észre kell vennünk, hogy van egy egyre növekvő szürke zóna hívők és ateisták között – pontosabban egy nagyon is színes zóna ez. A szekularizáció egy olyan visszafordíthatatlan folyamat, amely Európában kezdődött a modernitás küszöbén, és amely előbb-utóbb átjárja a vallás egész történetét, és meghatározza a világ jövőbeli alakját.

A szekuláris humanizmust sokkal inkább úgy látjuk, mint ami egy nem kívánt gyermeke a hagyományos kereszténységnek. A Felvilágosodás szekularizált humanizmusa olyan gondolkodók erőfeszítésének eredménye, akiknek elege lett a keresztény felekezetek közötti vallásháborúkból, és egy harmadik utat kerestek.

Új kontextusba helyezés történt: nem a kereszténység végét jelenti, hanem a kereszténység számos alapvető eleme új  kontextusba helyeződött. A modern társadalom új kontextusa magába vette (absorption)

Sikertörténet ez, de veszteséggel is járt: a láthatóság elvesztésével. Egy olyan paradoxon ez, amely pusztán következménye a kereszténység alapvető paradoxonjának, amely elválaszthatatlan az evangélium kenotikus jellegétől.

II. János Pál a szekulárizált világ új evangelizációjának szükségességéről beszélt. Ez az evangelizáció nem lehet más, mint inkulturáció, mert különben indoktrináció lesz. Fontos a párbeszéd és kapcsolat a felvilágosodás racionalitása és a keresztény gyökerek között.

• …

Manapság az iszlám és a nyugati civilizáció között az egyetlen kapocs a katolikus egyház. Hasonló ahhoz a helyzethez, mint amely a népvándorlás idején: az egyház közvetítő a római kultúra és a barbár népek között.

• …

A mai vallásszociológiának egy fontos felismerése, hogy a fő hasíték (division) manapság nem hívők és nem hívők között van, hanem telepesek (dwellers) és zarándokok (seekers) között. Ez a különböztetés nagyon fontos, korunk fontos jellemzőjét írja le.

Igen nagy jelentősége van az egyház jövőbeli szerepét és feladatát illető reflexió szempontjából is. Az az állítás, hogy a világnak a mifelénk eső részén hanyatlóban van a hívők száma, azon a feltevésen alapul, hogy a hívőkön a telepeseket kell értenünk, vagyis azokat, akiknek az egyház abban a formában az otthona, ahogyan az éveken át létezett, és akik teljes mértékben azonosulnak az egyház jelenlegi intézményes formájával – a maga liturgikus gyakorlatával, prédikációs módjával stb.: az ilyen emberek száma valóban csökkenőben van. Ugyanígy igaz az is, hogy csökken az ateisták közötti a telepesek száma. Vagyis azok száma, akik teljes mértékben otthon érzik magukat az ateizmus régi és az új dogmái között. A keresők száma azonban növekvőben van.

Sok helyen a rendszeres templomba járók mellett vannak szép számban olyanok, akik nem váltak hitetlenné, de csak marginálisan azonosulnak az egyházzal: „bukott katolikusok” (lapsed Catholics) ők. Aztán vannak olyanok is, akik soha nem azonosultak teljesen az egyházzal, ők a hívők, de nem kapcsolódók (believer but not belonging).

Sok kortársunk simul fidelis et infidelis, vagyis egyszerre hívő és nem hívő: a hit és hitetlenség között megkülönböztetés immár nem két különálló csoportra áll, hanem sok egyén szívét és gondolatait jellemzi.

Még a hitetlenek között is sokszor úgy van, hogy az, amit visszautasítanak, az a hit és Isten karikatúrája. Néha azt mondom nekik, hála Istennek, hogy nem hiszel ilyen Istenben. Vannak, akik apátiával viseltetnek a vallás és a spiritualitás iránt; ők nem ateisták, hanem apateisták. 

Másféle egyházi szolgálatot (Church service – [liturgia is? -- UJ] igényelnek a keresők (zarándokok), mint a két lehetséges lelkipásztori forma [amelyet a telepesek igényelnek—UJ].

Ezek egyrészt azok az intézményes formák és funkciók, amelyek leggyakrabban plébániákhoz kapcsolódnak, másrészt az a fajta missziós tevékenység, amelynek a célja új bárányok behozása a meglevő intézményes formákba.

A harmadik út a spirituális kísérés.

Ennek célja nem az, hogy az elveszett bárányokat visszahozza. A keresőket/zarándokokat nem lehet úgy megközelíteni az igazság birtokosának álláspontjáról. A kísérés partnerséget, dialógust, szolidaritást foglal magában, valamint kölcsönös tiszteletet. A kísérés nagylelkűséget igényel, a második mérföld megtételét.A kíséréshez bátorságra van szükség: elhagyni a családodat és a földedet, és engedni, hogy az, akit kísérünk, maga válassza meg az irányt és a célt.

Evdokimov szavai: tudjuk, hogy hol van az egyház, de nem tudjuk, hogy hol nincs.

XVI. Benedek: ahogy Jeruzsálemben volt egy előcsarnoka a pogányoknak, olyan előcsarnokot kellene kialakítanunk a keresőknek.

Ferenc tovább megy: Megfordítja a szentírási képet: Jézus zörget az ajtón Jézus most kibocsátást kér…

Nincs monopóliumunk Isten fölött.

• …

Pál kilépése az izraeliták közösségéből a pogányokhoz paradigmatikus. Második Izrael, új Izrael. A kilépés—Ábrahámé, az Exodus – folytatódott, folytatódik.

Az egyház pünkösdi módon minden nép nyelvét kell, hogy beszélje. Nem azt gondolni, hogy a mi kereszténységünk az a nyelv, amelyet mindenkinek beszélnie kell, és mindenkinek meg kell értenie. Nekünk kell megértenünk a többiek szavait, és csak így szólíthatjuk meg őket. A mi Istenünk mások Istene is, a keresőké is, azoké is, akik nem ismerik.

A mi Istenünk vándorló Isten. A megnyílásunk mások felé megnyílás Isten felé, mert Krisztuson keresztül Isten mindenkivel szolidáris lett. A tanúságtételünkön keresztül van jelen a világban, de a keresésünkön keresztül is.

[A mi megnyílásunkon keresztül Isten nyílik meg, Isten éri el az embereket.]

Meister Eckhart: Az a szem, amellyel mi nézzük Isten, ugyanaz az szem, mint amellyel Isten nézminket.

Isten minket-keresése és a mi Isten-keresésünk ugyanaz a keresés. Isten jelen van a szívünk gonoszságában.

Ha az egyház teljesíteni akarja prófétai küldetését, akkor megkülönböztető egyháznak kell lennie, de szolgáló egyháznak is, befogadó egyháznak is. Felismernie Krisztust a keresőkben és a maga keresésében.

Halík főbb gondolatai tehát:

-          a militáns vallásosság helyett eszkatológiai türelemmel kell viseltetnünk;

-          az egyház communio viatorum, úton levők közössége, zarándokok vagyunk;

-          kétféle csoport van – nem is csak az egyházon belül, hanem a társadalomban, a dwellers és a seekers;

-          ezek egymástól eltérő lelkipásztori szolgálatot és – talán hozzátehetjük: más-más liturgiát és imagyakorlatot igényelnek;

-          a keresők, a zarándokok nem egyszerűen kívül vannak: Ferenc pápa képe szerint magának az egyháznak kell kilépővé, keresővé, zarándokká válnia:

• Ez nehéz, mert egy fontos veszteséggel jár, a láthatóság elvesztésével.
• De ez a veszteség következik az evangélium kenotikus jellegéből.