Nagypéntek után

Miért halt meg Jézus? Az okot és a célt is kutatja e kérdés. Mi vezetett a halálához, mi járult hozzá? – Másrész mi értelme van, s hogyan érint ez engem?
Az okokat elemezve könnyen álproblémákba gabalyodhatunk (mint mondjuk abba, mi volt Júdás szerepe). A visszakérdezős graffitinak adok igazat, amely a smiley alá írt „Jézus meghalt érted” tételre nyeglén bár, de a lényegre tapintva ezt válaszolta: „Ki kérte?” A valódi okok nem fognak feltárulni másként, csak a cél felől.
 
Farkas István Megváltás haiku című verse sem az okokat feszegeti, hanem a folytatást, a hogyan tovább-ot. Így szól:
 
Egyetlen egyszer
halhattam csak meg érted.
Élned neked kell. 
 
Jézus nem akarta elvégezni a dolog rám eső részét. Ami az én felelősségem, azt rám hagyja. Nem olyan, mint a rossz házitanító, aki megírja a diák helyett a leckét. Nem írhatja meg. Amit tehetett, azt megtette, innentől az ember jön. „Élj, mert kell!” – mondja. A „ki kérte?” kérdésre lehet, hogy azt mondaná: „Ha neked nem kell, ne fogadd el. De élned neked is kell.” Igazából persze a hívőhöz szól ez a haiku, ahhoz, akit megérint ugyan a „meghaltam érted” kijelentés, de bizonytalan abban, hogy mi is a további teendő. „Légy felnőtt, vedd kezedbe az életed, most te jössz, vállalj felelősséget az életedért! Élj, mert kell!”
 
Ez a vers eddig kalauzol el minket, hívőt és nem hívőt. Ha valakinek ez nem lenne elég, ahogy például nekem nem az, annak van folytatás. Bara Péter két haikuban folytatja és egészíti ki a Farkasét.
 
Ámde velünk van,
és míg utunkat járjuk,
segíti léptünk.
 
*  *  *
 
Nekem kell élnem,
közben eljutok hozzá,
rajta keresztül.
 
Kiegészítés ez alapvetően, ha egy kicsit vita is. Az „ámde” erre utal. Olyan vita, amely folytatást javasol. Elfogadja a javaslatot: élni kezd, útra kel. De beszámol arról, hogy milyen tapasztalatai vannak az utat járva. Hívő tapasztalatok ezek, a hívő tapasztalatai, amelyek érdekes módon visszakapcsolnak kiinduló kérdésünkhöz: miért halt meg, és hogyan érint ez engem? Visszafordul ahhoz is, amin a Megváltás haiku gyorsan továbblépett; visszatér ehhez az „érted történt” halálhoz, kapcsolatba kerül vele. Nem is a történéssel, hanem a személlyel. Útját járva megtapasztalja, hogy vele van, és hogy segíti.
Innen lendül tovább a második versre. Itt már nem szerepel semmiféle „de” vagy „ámde”. Tartalmilag mégis újra vitatkozni kezd, ismét kiegészítésre szorulónak ítéli azt, amit a Megváltás haiku mondott. Élek, de az életem hozzá visz. Sőt, ő visz magához. Kell élnem, de az életem benne történik; az életemet élve vele vagyok kapcsolatban.
 
A két kiegészítés mintha végül arról szólna, hogy nem is annyira „kell” élni, mint inkább lehet. Ha úgy tűnik is, hogy nincs választási lehetőségünk, mert „élni kell”, érdemes odafigyelni erre az állításra, és megnyílni e kijelentéshez vezető tapasztalatokra.
Talán pontosan ez a válasz arra kérdésre, amelyet eredetileg föltettünk. Miért halt meg Jézus? – Hogy azt mondhassa nekünk: „Élj, mert lehet!”
És hogy ki kérte? Hát éppen ez az: senki.