Urbán József blogja

„Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” – Évközi 18. vasárnap

A János-evangélium 6. fejezetéből való a mai evangéliumi részlet:

„Látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá” – Évközi 17. vasárnap

A János-evangélium 6. fejezetéből való a mai evangéliumi részlet:

„Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre” – Évközi 16. vasárnap

A napi evangéliumi szakasz Márk könyvéből való (6,30-34):

Az iskola: az emberré válás tanulásának helye

A nem felejtő interneten még most is megtekinthető az a felvétel, amelyen egy fiatal tanárnő vetkőzőszámot ad elő az iskola gólyabálján. Az akkori hírek úgy fogalmaztak, hogy a pedagóga még „tovább is elment volna”, ha kabátját ráterítve egy idősebb kollégája ki nem menti. Az ötperces felvétel itt ér véget. Az első három percben azonban másokat is látunk vetkőzni, másodikként azt a kolleginát, aki végül megmentőként lép közbe, és véget vet a határokat nem ismerő műsorszámnak.
 

„…és kettesével szétküldte őket” (Mk 6,7) – Évközi 15. vasárnap

Az Évközi idő 15. vasárnapjának evangéliumi szakasza (Mk 6,7-13):

"...mint önmagadat"

A napokban bukkantam rá Anselm Grün és David Steindl-Rast beszélgetős könyvében (Faith Beyond Belief: Spirituality of Our Times) a felebaráti szeretet egy számomra új magyarázatára. David Steindl-Rast mondja, hogy rosszul fordítjuk a szöveget, amikor így adjuk vissza: „Szeresd felebarátod úgy, ahogyan önmagadat szereted.” A héberben lenne mód arra, hogy így fogalmazzon, de ehelyett azt mondja: „Szeresd felebarátodat önmagadként.” (Vö. 29. o.) Akkor tudom szeretni a felebarátot, ha meglátom a hozzátartozásomat. Vagy még inkább így: szeretnem kell a felebarátot, mert összetartozunk.

L'Eucaristia – Spezzare, condividere, distribuire

I.
L'altro giorno sono andato dal barbiere e durante le manovre che stava facendo sopra la mia testa abbiamo parlato di cose del mondo, come è usuale in tali situazioni. È la mia esperienza che quando si incontra un prete, le persone, barbieri inclusi, tendono a trattare argomenti speciali come la Chiesa o domande riguardanti l’etica. Tuttavia, mi barbiere è speciale. Egli non parla solo su argomenti usuali ma anche, e forse soprattutto, di questioni teologiche, e questa volta, ha parlato dell’Eucaristia.
 

Generous Orthodoxy -- nagylelkű ortodoxia

Ahogy az újítók nem tudnak előzmény nélküli kezdetet teremteni, annak, aki a régihez húz, szintén számolnia kell azzal, hogy a hátrafelé tett lépés is továbbvisz, odébb az ideálisnak megélt múltbeli helyzettől. Az a múlt, amelytől egyikük is, másikuk is menekülne, nem eltörölhető, nem lehet meg nem történtté tenni.
 

Kalazancius képe

Homília 2015. augusztus 25-én a pesti iskola kápolnájában.
 
I.
Amikor szentté avatnak valakit, akkor a szentté nyilvánítási határozat felolvasása után mintegy bemutatják a közösség tagjainak az új szentet, leleplezik a róla készült képet.
Nem egyszerű döntést hozni arról, hogy egy életútból melyik az a kép, melyik az az arc, amelyet szeretnénk magunk előtt látni, szeretnénk felidézni magunkban, amikor szentként gondolunk az illetőre.

Jó keresztény, jó iskola?

Mi az egyházi iskolák dolga? címmel írt gondolatébresztő cikket Nádori Gergely középiskolai tanár az Indexen. Bevezetőjében Lázár János miniszter napokban tett kijelentését idézi, majd azt mondja, a miniszter „gondolatai – főként a kereszténnyé nevelésről – szöges ellentétben állnak azzal, amit ezek az egyházak hirdetnek.