Urbán József
Piarista szerzetes, pap, tanár vagyok. 1964-ben születtem Budapesten. Érettségi után, 1982-ben jelentkeztem a rendbe. 1991-ben tettem örökfogadalmat, rá egy évre szenteltek pappá. 2003-tól 2011-ig a rend magyar tartományának vezetője voltam.
Életem első csaknem három évtizedében úgy voltam, mint Mándy Iván, akiről azt mondták: nem nagyon járt a körúton túl. Számomra a körúton túlra jutás sorsfordító pillanata 1993-ban érkezett el, amikor tartományfőnököm Szegedre helyezett, az akkoriban frissen indult és még kialakulatlan iskolánkba. Tíz évet éltem Szegeden, de nemcsak ott éltem, hanem szegedi lettem. Barátságok, fontos kapcsolatok éltető szála fűz ide. Életem fontos szakasza lett ez a tíz esztendő. Ez alatt lettem felnőtt és felelőssségvállaló, és tanultam meg a közösségépítés -- vagy pontosabb így mondani: a közös építés -- mindennél fontosabb feladatát.
Teológiai tanulmányaimat a rendtartomány hittudományi főiskoláján kezdtem, majd a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán fejeztem be licienciátusi fokozottal 1993-ban. Ezzel párhuzamosan elvégeztem az angol szakot az ELTÉ-n. 2008-ban a SOTE Menthálhigiénés Intézete által szervezett posztgraduális kurzusán szereztem lelki gondozói diplomát.
Érdekel a teológia, a filozófia, a szociolgóia és a pszichológia, újabban a történelem. Nagyon szeretem a történeteket, akár könyvben, akár filmen. Zenét társaságban tudok hallgatni, magamtól valamiért nem megy. Egyébként a zene is szegedi élményem; itt szerettette meg velem Szegheő József, Totya rendtársam.
Szeretek sportolni, mozogni. Különösen a csapatjátékokat és a csoportos kirándulásokat kedvelem.
|
@gerardoleyvab hola. Sí, nos conocemos del capitulo de 2OO3. Ya no soy provincial. Dejé de serlo hace un año. Seguimos en contacto. :-) — 4 hét 5 nap |
|
Excellent lecture given by the Archbishop of Canterbury about how the sacred can be brought to language. http://t.co/LwXv32IP — 13 hét 2 nap |
|
@ediazsan thanks. I am interested in educational themes. — 22 hét 2 nap |
|
Egy spanyol statisztika: a válság kezdete óta megszűnt 2,3 mill álláshelyből 1,9 mill betöltéséhez alacsony vé… (cont) http://t.co/HdszGAg — 27 hét 2 nap |
|
@SirKenRobinson I wonder if he thinks the same as you on the subject. His is a bit managerial. What you say is always full of life. — 30 hét 6 nap |
|
Thanks @keemyb for giving me a #googleplus invite! You can do the same at http://bit.ly/jhEzwi — 33 hét 4 nap |
|
@Obi_Ugor En is csak filingelem. De szerintem alakul majd ez. — 36 hét 3 nap |
|
@Obi_Ugor Hajrá! :) — 36 hét 3 nap |
|
The Piarist School in Granada. I like it. Hope you'll like it too. http://t.co/PbZCl3y — 36 hét 3 nap |
|
@Obi_Ugor halad ez :) — 38 hét 6 nap |
- 1 of 3
- ››



