A szóvivő „bukása”
Amikor a rendtársaimtól tudomást szereztem a szóvivő „bukásáról”, sokféle érzés keveredett bennem: szánalom, megrendültség, harag, de valamiféle remény is. Megrendítő volt csak hallani is arról, hogy valakinek, aki közel áll hozzám, kiteregetik a szennyesét. A harag elsősorban magamnak szólt: magamra haragudtam, amiért nem jeleztem korábban, hogy mélyen helytelenítem egy olyan pártot akár csak támogatni is – hát még szóvivői tisztséget vállalni benne –, amely megítélésem szerint antidemokratikus elveket vall. Remény meg azért ébredt bennem, mert végre véget ért valami, amivel nagyon nem értettem egyet, és most lehetőségünk nyílik fontos kérdésekkel szembesülni.
Komoly kérdéseket vet fel ugyanis ez az ügy. Ha a köreinkben – hogy is nevezzem ezt: magyarországi kereszténység? egyház? katolikus középosztály? – nem lesz őszinteség és igaz beszéd, akkor újra meg újra ilyen úgynevezett botrányokat fogunk átélni. E botrányok önmagukban nem tragikusak, nem az ez a mostani „bukás” sem. Kellemetlenek, de a tisztulás lehetőségét hordozzák. Annyiban rosszak, hogy nem tőlünk indulnak, mi inkább csak elszenvedjük a történéseket. Sokkal jobb lenne, ha mi kezdeményeznénk őszinteséget, és így indulna el a belső tisztulás és megújulás.
Nagyon hiányzik az őszinte beszéd és igaz szó az efféle témákról:
- félelmeink a szexualitással, illetve a saját nemiségünkkel való szembenézéstől
-
idegengyűlöletünk; félelmeink, negatív reakcióink idegenekkel és kisebbségekkel – cigányokkal, zsidókkal, szlovákokkal, románokkal stb. – szemben
-
be- és elzárkózásunk – intellektuálisan és a kapcsolatainkat tekintve – az újtól
-
áldozatmentalitás és kompenzáló kiválasztottságtudat; jórészt másokkal szemben definiált hazafiság
-
reflektálatlanságunk, önismerethiányunk, álszentségünk, képmutatásunk
Csak azokat a témákat említem, amelyeket ez a „botrány” felszínre hoz. A felsorolást nyilván lehetne folytatni, és attól függően bővíteni vagy finomítani, milyen jellegű az a kisebb közösség, amely vállalkozik az őszinte és nyílt, az igazságot kereső beszélgetésekre.
Fontos tehát, hogy ami történt, az reménykedésre is okot ad, hiszen a valósággal, a személyes és közösségi valóságunkkal való szembenézés lehetőségét kínálja. Szívből vágyom arra, hogy a megújulást jelentő őszinte és igaz beszélgetések a maguk, a magunk erejéből is megindulnak. Jelen soraimmal ezt szándékoznám előmozdítani.
Képek
- Urbán József blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Örültem ennek az őszinteség-témának
Örültem ennek az őszinteség-témának, mert engem is elgondolkodtatott, hogy vajon miért van ez így. Miért engedem meg magamnak, hogy ne mondjam el a véleményemet egy adott dologról abban a körben, ahol "otthon érzem magam"? Vajon csak a "nagyok", a többség által elismert emberek mondhatnak "nagyot"? Nem tudom. Azt hiszem, sokszor nem tudnám elfogadni, ha elutasítanák a véleményem, így inkább hallgatok. Pedig tudom, hogy a meglátásaim sosem általános érvényüek, mégis, valahogy könnyebben előadom őket olyan helyen, ahol tudom, hogy megerősítenek. Lehet, hogy nem kell mindig meggyőznöm valakit? Lehet, hogy sokszor csak az az egyszerű - és nem a másikat megváltoztatni akaró, tehát valóban - őszinteség hiányzik belőlem? De akkor el kell fogadnom a másikat és magamat...az nehéz.
Miközben a ,,szólnom kellett
Miközben a ,,szólnom kellett volna hamarabb"-érzés sokunkban (bennem is) megvan, nem igazán érzem azt, hogy túl nagy befolyásom lenne a folyamatra. Ez az út a szóvivő útja, neki kell végigjárni, és mi csak remélhetjük, hogy jól kerül ki belőle.
a politikai részhez
Elgondolkodtató írás. Amivel kicsit közötködnék:A Jobbikban szerintem az egyik legnegatívabb tulajdonság az, hogy demokrata (latin: populista).A tömegek aljas érzelmeire, indulataira épít.
"idegengyűlöletünk"
Ez a tapasztalatom szerint igen ritka, de lehet, hogy nem reprezentatív a mintavételem. Az idegenek iránti szeretet hiánya már gyakoribb, ami persze probléma, de semmiképp sem a polkorrekt hazugságáradat jelent megoldást.
"félelmeink, negatív reakcióink idegenekkel és kisebbségekkel – cigányokkal, zsidókkal, szlovákokkal, románokkal stb. – szemben"
Először is, azt kellene tudatosítani, hogy ezek természetesek. Ha ezt hazug módon letagadjuk, akkor csak gyülemlik a feszültség. Egy magasabb szintet jelent az előítéleteken való felemelkedés, tudatosság, Isten iránti nyitottság szükséges hozzá.Kérdés, hogy ez mennyire valósítható meg a gyakorlati politikában. Reálpolitikai szemmel nem nagyon, igaz, ez még korántsem jelenti azt, hogy ne kéne próbálkozni. Az előítéletek sok esetben komoly empirikus tapasztalatokon alapulnak, és az önvédelem fontos eszközei.A reálpolitika nem túl "keresztényi", ugyanakkor nagyon szembemenni se lehet vele. Az "add oda életed"-en persze érdemes elgondolkodni, de kérdés, hogy ezt tényleg hol érdemes alkalmazni. Pl. egy gonosz diktatúra, oligarchia, demokrácia elleni harc esetén látom értelmét, martalócoknak ellenállás nélkül odadobni már kevésbé (de el tudom hinni, hogy vannak speciális kivételek).
"be- és elzárkózásunk – intellektuálisan és a kapcsolatainkat tekintve – az újtól"
Kérdés, hogy jót hoz-e az új... Az utóbbi néhány évszázadban elég sok rosszat is hozott. "reflektálatlanságunk, önismerethiányunk, álszentségünk, képmutatásunk" Ez a demokrácia természetéből egyenesen következik.Főleg a gyenge demokratikus és erős korrupciós hagyománnyal rendelkező országokban (pl. hazánkban). Egy egyenes embert gyorsan kiszelektál a darwini szelekció: lejáratás, veseleverés, ha meg nagyon makacs, akkor egy sorozat egy Kalazsnyikovból. Mindezzel persze nem azt mondom, hogy ne lennének különbségek a demokrata pártok, politikusok között.
A nem politikai vonatkozású részek is érdekesek, folyt köv., később.