Urbán József blogja

I was asked, now almost six months ago, by my superiors in Rome to participate in the project launched globally in my religious community, the Piarist Order, to foster vocations, ultimately but not exclusively Piarist vocations, among the young that we work for. What I was, and still am, supposed to do is to write a blog on the subject of vocation.
 

 
Wildmann János népszabadságbeli cikke nem volt teljesen váratlan azok után a püspöki nyilatkozatok után, amelyek napi politikai történésekhez szóltak hozzá. Ha tartalmukban nem voltak is meglepők az egyházi vezetők írásai, határozottságuk és mennyiségük mindenképpen szokatlan volt. De vajon valóban kiérdemelték a „kultúrkeresztények” címkét?
 
 
I.

Az alábbi írás a 2011. október 15-én Szegeden tartott konferencián (vö: http://szegedma.hu/hir/szeged/2011/10/az-egyhazi-iskola-igazi-feladata-a...) tartott előadásom szövege.
 

Az index – az eredeti, az Index librorum prohibitorum – olyan műveket sorol fel, amelyeknek olvasását tiltotta az egyház. A gyermekeit féltő anya mozdulata volt ez. Édesanyám, ha malac jelenet volt a tévében, ezt a kérdést tette fel: „Gyerecskéim, nekünk való ez?” A kérdés illokúciós ereje rendre sikerrel érkezett meg hozzánk, úgyhogy azonnal kikapcsoltuk tévét. Az egyház is tett azért, hogy a szándékai egyértelműek legyenek a lista összeállításával.

Korszakváltás különféle okokból következhet be az ember életében. Többek között azáltal is, hogy új beosztásba kerül. Az én életemben most ez következett be. Következett? Helyesebb jelen időben mondani: következik be – hiszen most beálló eseményről van szó, s fordulni, pláne ekkorát, még egy egyéni élet sem tud egy-két nap alatt. Szeretnék tanulni ebből a fordulatból, és szeretném nyitottan befogadni a rám váró újat.
 
 

Nemrég találtam rá egy híradás nyomán az egykerdes.hu honlapra. „Ha küldhetnél egy kérdést Istennek, mi lenne az?” – így fordultak a honlap ötletgazdái fiatalokhoz, egyetemistákhoz. Az internetes oldalra csaknem tizenöt ezren látogattak el, és több mint kétezer kérdést tettek fel. Mások kérdéseihez is lehetett csatlakozni, lájkolással. A legtöbb szavazatot kapó három kérdésnek egy-egy estét szenteltek a szervezők. Az estéken nem megválaszolták, hanem körüljárták a kérdéseket; nem válaszokat adtak, hanem teret nyitottak az adott kérdésnek.

Újra meg újra felparázslik pedagóguskörökben az a vita, hogy az iskolában képességeket kell-e fejleszteni vagy tartalmakat átadni. Más köntösben, de ugyanerről van szó, amikor a kérdés így vetődik fel: mennyire van önállósága az oktatásnak a társadalom igényeivel, az iskolának az állammal szemben? Vagy néha egyszerűen ez a kérdés: mennyire ad használható tudást, piacképes bizonyítványt az iskola?
Talán érdemes lenne megkeresni azt külső, harmadik nézőpontot, ahonnan ráláthatunk arra, mi is az, amit a vitapartnerek valójában mondani szeretnének.
 

A könyv Pál Ferenc (nekem Feri; a könyvből dedikált példányt kaptam valakitől karácsonyra) kedd esténként tartott előadásainak az intimitás, a szoros kapcsolat és a függőség témáit feldolgozó etapját adja közre. Ezek a keddi előadások hétről hétre több száz embert vonzanak a Pázmány egyetem jogi karának óriási előadótermébe.

Hamarosan egy éve lesz, hogy felírtam az elvégzendő feladataim közé: Gyurka bácsival írásban is vitatkozni egy-két állításáról. Későn találtam rá erre a feladatra. A halála végkép megakadályozott a végrehajtásban, de már jóval előtte, meggyengült egészségi állapota is. A tennivalóim listájáról ki is húztam ezt a tételt, s az elmúlt hónapokban el is feledtem. Most, karácsonykor azonban egy ajándék ismét eszembe juttatta.

I. Egyszer biciklitúrát szerveztünk kilencedikeseknek. A túra lankás vidékeken vezetett, legalábbis az útvonal nagy részén. Szegedről indultunk, és déli határ mentén haladtunk előre Bácsalmás, Mohács, s aztán Pécs felé. A dimbes-dombos részek Pannóniában fogadtak minket. Az egyik diák kezdettől fogva le-lemaradozott. Jó tanuló – szívesen mondanám így a szó felhangjai miatt: eminens diák – volt. Az a típus, aki mindent 5-ösre megtanult, tisztelettudóan viselkedett, de félszeg, kicsit színtelen volt az emberi kapcsolatokban, és ügyetlen a testnevelésórákon.